Edmond Bordeaux Székely - A boldogság művészete
|
|
|
|
|
|
{Letöltés .doc formátumban} Az Emberiség Nagyjainak" tükrében Magyarul megjelent a szerző TERMÉSZETES ÉLET és GYÓGYMÓD című könyvében. LUBBOCK: Nemcsak a kötelesség boldogító, hanem az is kötelességünk, hogy boldogok legyünk. A jókedvű barát olyan, mint a verőfényes nap, mely derűt áraszt mindenfelé. Magunkon áll, hogy akár palotává, akár börtönné változtassuk ezt a világot. Van bizonyos művészete annak, hogy valaki boldog tudjon lenni: és ebben a tekintetben, mint egyebekben is, figyelnünk és irányítanunk kell magunkat, csakúgy, mintha másvalaki lennénk. SPENCER: Mégis kevesen veszünk róla tudomást, hogy az élet mily csodálatos kiváltság. Kevesen látjuk meg a mindenség dicső dolgait és szépségeit, azét a mindenségét, amely a miénk, ha úgy akarjuk; kevesen látják meg, mennyire magunktól függ, hogy mi váljék belőlünk, vagy mekkora hatalmunk van életünk boldoggá tételére és a fájdalmakon és szomorúságon való győzedelmeskedésre. RUSKIN: Az egyházi férfiak "foglalkoznak az önmegtagadás kötelességével, ámde nem magyarázzák meg nekünk a gyönyörködés kötelességét". Életünk útján mindnyájunknak szabad választásunk van munkánk szerint abban, hogy a természet minden hangját egy nagy örömdallá egyesítsük, vagy visszafojtva a kárhozat egyetlen nagy hallgatásává némítsuk. T. BROWNE: Mindazok, akiknek nem élvezet az élet, bár húsból és vérből valók, előttem csak kísértetek. SZENT BERNÁT: Magamon kívül mi sem okozhat nekem kárt; a sérelmet, amelyet elszenvedek, magammal hordom, és sohasem szenvedek igazán, hacsak a magam hibájából nem. FINOT: Az igazi bölcsességig kevesen tudnak eljutni. Mi csak szenvedni tudunk a fájdalomtól, betegségtől, gondtól és szeretteink elvesztésétől, szívtelenség, hibák, sőt még hidegség miatt is. Hány napunk vált már egyetlen csúf szó miatt borússá és felhőssé. Ha annyira elkülönítjük magunkat környezetünk érdekeitől, hogy szenvedéseikben együtt nem érzünk velük, magunk zárjuk ki magunkat a boldogságukban való részesülésből, s így jóval többet vesztünk, mint amennyit nyerünk. Ha elkerüljük az emberek jóindulatát, és ha az önzés páncéljába öltözünk, az élet sok mély és tiszta öröméből rekesztjük ki magunkat. Sok minden, amit bajnak nevezünk, valójában jó. A fájdalom is a veszedelem jelzője és valóságos szükségessége a létnek; nélküle, érzékeink figyelmeztetései nélkül a bennünket környező áldások is csakhamar elkerülhetetlen veszedelmet jelentenének. LEIBNIZ: Gyakran beszélünk "a baj gyökeréről:...ám mit tekintsünk bajnak? Tapasztalatot és tudást jelentenek a szenvedések számunkra, amit más módon hogyan szerezhetnénk meg, hacsak istenek nem volnánk, akik tapasztalat nélkül is mindentudók? Minden, amin az ember életében keresztülmegy, javára szolgálhat, és azért mondhatjuk, hogy a szó köznapi értelmében baj nem is létezik." EPIKTETUSZ: Az oktalant csak az idő szabadítja meg a bútól, ám a bölcset az ész is. MULFORD: Ha nem is vagyunk teljesen urai magunknak, mégis, bizonyos fokig a magunk teremtői vagyunk. Életünk sok baja magában jelentéktelen és olyan könnyű volna elkerülni. Mily boldog lehetne mindenkinek az otthona, ha ostoba veszekedések és félreértések nem dúlnák fel gyakran! Magunk hibája, ha veszekedő természetűek, vagy rosszkedvűek vagyunk, sőt, ha mások ily természete és hangulata által a magunk kedvét engedjük megrontani. Szenvedéseink jórészét magunk gyűjtöttük magunkba, ha nem is rögtön kiderülő hibás cselekedetünkkel, hanem tudatlanságunkkal és gondatlanságunkkal. LA BRUYÉRE: Egy pillanat vidám boldogságát későbbi évek hosszú bűnbánatával vásároljuk meg. A baj aránylag ritkán látogat meg bennünket, inkább mi vagyunk, akik érte megyünk. A legtöbb ember azzal tölti élete nagy részét, hogy hátralévő idejét minél nyomorultabbá tegye. GOETHE: A gondokban megfáradt ember minden korban hiúságot vetett, hogy kétségbeesést arasson. ZENON: Sokat szenvedünk a bajoktól való félelmünkben is, ám ezen felül gyakran oly csapásoktól remegünk, amelyek egyáltalán sohasem következnek be. Nem szabad elfelejtkeznünk arról a szabályról, hogy tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, és várjuk be nyugodtan az eredményt. Gyakran halljuk, hogy túlfeszített munka következtében egyesek összetörnek, de tíz eset közül kilencben a valóság az, hogy a gond és tépelődés miatt szenvedtek. Gyakran csak önmagunkban van a gyógyszer, amit az égnek tulajdonítunk. TOLSZTOJ: Annak, aki nem elégszik meg a kevéssel, annak semmi sem elég. LUBBOCK: Hányszor dolgozunk olyasmiért, ami nem elégít ki bennünket. És ami több, mint amennyire szükségünk van, és csak terhünkre válik. Csaknem mindnyájan töméntelen haszontalan dolgot végzünk, és az élet utazásán a fölösleges poggyász holt súlyával járunk. Ám minél nagyobb a súly, melyet magunkkal cipelünk, annál kisebb a mozgékonyságunk. SCHOPENHAUER: A magunk haragos voltával csakugyan többet ártunk magunknak, mint az a dolog, amiért haragszunk, és többet is szenvedünk attól az ingerült és kellemetlen érzéstől, amely bennünket támad, mint azoktól a cselekedetektől, amelyek felbosszantanak. Hogy csak egy példát említsünk: mennyire megzavarják lelkünk nyugalmát az emberek a perlekedéssel és családi egyenetlenkedéssel. Mégis, tíz eset közül kilencben nem kellene jókedvünket a bennünket érő gáncs miatt elvesztenünk. Ha igazságosan ítéltek el bennünket, fogadjuk szíves figyelmeztetésül; ha nem szolgáltunk rá, miért engedjük, hogy lelkünket érintse? Ha pedig csakugyan szerencsétlenség ér, csak rontunk a helyzetünkön, ha siránkozunk miatta. Ha nem tudunk boldogok lenni, magunkban van a hiba. Szokratész harminc zsarnok alatt élt, Epiktetusz szegény rabszolga volt, és mégis mennyit köszönhetünk nekik! EPIKTETUSZ: Hogy élhet nyugodalmas életet az olyan ember, - mondják, - akinek semmilye nincsen, aki mezítelen, akinek nincs háza, tűzhelye? - Látjátok, hogy lehetséges. Tekintsetek rám, aki nem városban élek, nincsen házam, nincsen semmim, a földön alszom; nincs feleségem, nincsenek gyermekeim, nincs sátram, csak a föld és az ég az enyém és egy rongyos ruházat. És vajon van-e bármire is szükségem? - Nem élek-e bánat nélkül? - Nem vagyok-e szabad? - Látta-e bármelyikőtök valaha, hogy arcomon szomorúság ül? - Engem látván, ki nem gondolja, hogy ura és királya áll előtte? TAGORE: Csak kevesen méltányoljuk a mindennap megnyilvánuló sok áldást; csekélységeknek tekintjük. MICHELANGELO: Csekélységeken át jutunk el a tökéletességhez, és a kötelesség már nem csekélység. PÁTER: Ez egyszerű ajándékoknak, mint a kenyérnek és a bornak, a gyümölcsnek és a tejnek, újra el kellene nyerniük azt a poétikus és egykor erkölcsi jelentőségüket, amely kétségtelenül megilleti mindennapi életünk minden eszközét: ehhez azonban az lenne szükséges, hogy a megszokottság fátylát felemeljük azokról a dolgokról, amelyek magukban véve oly kevéssé köznapiak. MAETERLINCK: Mit adna a vak azért, hogy láthassa a szép patakot, a mezőt, a virágot és a forrást, és sok egyéb hasonló gyönyörűséget, amelyet mi naponként élvezünk. EPIKUROSZ: A megelégedettség forrása nem a nagy vagyon, hanem a szükségletek csekély száma. PUSKIN: A természet folyvást gondoskodik az emberi boldogság legfőbb eszközeiről. Figyeld meg, mint nő a gabona, mint fakad a bimbó; haladj ziháló tüdővel az eke mögött; olvass, gondolkodj, szeress, mert ezek a dolgok, amik az embert boldoggá teszik. TAYLOR: Tolvajok kezébe kerültem, mit törődjem vele? Meghagyták számomra a Napot és a Holdat, a tüzet és a vizet, szerető hitvesemet és számos barátomat, akik részvéttel vannak hozzám, sőt segítenek is rajtam; ezentúl is velük élhetek és arcom derűs színét, jókedvemet és nyugodt lelkiismeretemet sem rabolhatják el akaratom ellenére tőlem...az, akinek ennyi oka van az örömre, annyira átadja magát a bánatnak és búskomorságnak, hogy mind e gyönyörűségről lemondjon, és élete maroknyi tövisén rágódjon? IBSEN: Nem elhagyatott és segítség nélkül álló a gondolkodni tudó ember, aki még a Napot, Holdat és csillagokat is látja, és gyönyörködhetik a földben és a tengerben. LUTHER: A paradicsomnak az egész világra ki kellene terjednie. BEETHOWEN: A szépség minden nemét rápazarolták földi otthonunkra, mindazt, ami érzékeinket és ízlésünket gyönyörködtetheti, feltaláljuk itt: nemes és kedves alakokat, pompás, gyengéd színeket és kellemes illatokat, simuló és zúgó összhangot: a nap verőfényes dicsőségét, a tavat, a hegyet, az őserdőt és a határtalan óceánt; az örök hóval fedett hegyormokat az egyik félgömbön és a délszaki bőség csodáit a másikon; a napnyugta derült nyugalmát, a vihar fenségét, mindezt határtalan bőséggel árasztották létünk színhelyére; semmi tökéletesebbet sem gondolhatunk el vagy kívánhatunk annál, ami bennünket minden órában körülvesz, és érzékeink olyanok, hogy mindezek öntudatunkban élnek. Túláradó bőséggel gondoskodott a teremtő érzékeink gyönyörködtetéséről, szintúgy annak örömeiről, amiből létünk áll. Aki a fiatal lélek pompázó képzeletébe valaha bepillanthatott, aki az ember gondolatvilágának csodáit látta, tagadhatja-e, hogy az értelem éppoly gazdagon van megáldva, mint érzékeink? És ki az, aki a kezdődő és a diadalmas szerelem érzésén nem adott hálát az istennek azért a boldogságért, mely valóban felülmúl minden érzelmet. "Ha képzeletünk olyan teremtőt akar rajzolni, akinek egyetlen gondja, hogy gyermekei részére, akiket szeret, örömet szerezzen, az áldás egyetlen elemét sem gondolhatná ki, mely a Földön meg ne volna." 1 2 >> Következő |
|
|
>> A témakör írásainak listája << Vissza a témakörök főoldalára |
|